2011. november 29., kedd

Kivételesen nem tortából készült

Levezetésképpen a hétvégi tortázás után elkészítettem a fiúk adventi naptárját. Már ott díszeleg a falon,kicsi és nagy is várja a napi meglepetés adagját :D :D
Íme, az első saját készítésű adventi naptáram:

Cukiság torta

Ennél jobb elnevezés nem jutott eszembe.
A blogom hozott össze minket. Két ovis kislány szülinapjára készült a torta. Azt kérték tőlem,hogy a két ünnepelt,akiknek a napocska és a holdacska a jele,legyen középen,és kicsi virágokon pedig szerepeljen az össze meghívott kis ovis jele.Ehhez minden segítséget megkaptam,még azt is,hogy az adott jel tulajdonosa kislány,vagy kisfiú.Kakaós piskótát töltöttem trüffel csoki krémmel.16 szeletes torta volt,ezért lehet túl zsúfoltnak tűnhet,de 13 gyerek jelét kellet elhelyeznem a tortán.Nekem a cukiság jutott elsőre eszembe,amikor teljesen kész lett a torta.
A katica nyomából pedig kiderül,hány éves a két kis hölgy :) ????

Proteines doboz torta

Kamaszom legjobb barátjának a születésnapjára készítettem,természetesen nagy nagy titokban. Robi a majdnem fiam,és már rég kinéztem magamnak a szülinapját,és terveztem,hogy kap tőlem egy tortát.Mindig olyan édesen dicséri a tortáimat,lájkolja a fészbúkon,és arról áhítozik,hogy neki mikor sütök tortát :)
Hát eljött végre a nagy nap. Természetesen a fiammal egyeztetve,egy proteines doboz készítettem,és a címkén levő felirat az személyre szabott volt.Szombat este el is vitte, arra a helyre,ahova a meglepi asztalfoglalás volt. Mivel nem "ismertem" a társaságot,ezért egy fincsi csoki krémmel töltöttem meg a tortát,azzal nem nyúlok mellé nagyon.Így is lett.Robi nagyon örült,kamasz büszke volt az anyukájára :D, és akik annyira nem csoki tortásak,azok is jót sütiztek,mert nagyon ízlett a kis csapatnak a torta.

Esküvői torta, az első

Kicsit izgultam,mert egy esküvő,mindegy,hogy hányadik az ember életében,fontos esemény. Egy ismerősöm kért meg,hogy készítsek egy tortát. Mivel nem első esküvője volt a párnak,ezért nem ragaszkodtak a hagyományos tortához,annál is inkább, mert a fekete,fehér és a piros voltak a színeik,ezért egy fehér-piros tortát képzelt el T.
Maga a torta 30 szeletes volt.Pici emeletes tortát készítettem.Lenn trüffel csoki,fenn fekete erdő ízesítésű volt.
Nászpár helyett a pár keresztnevének kezdő betűi kerültek a torta tetejére.P és Zs.
Most már tudom,hogy mit csinálnék másképp,ha újra elkészíthetném ezt a tortát :)

Daloskönyv házassági évfordulóra

Kedves barátnőm kér meg,hogy lepjük meg házassági évfordulójukra az éppen külföldről hazatértő férjecskét egy tortával. Örültem nagyon,mert szeretem az ilyen meglepiket.
Ők még az egyetemen ismerkedtek meg,de későbbről datálódik a közös életük.Ennek kapcsán kérte tőlem T., hogy az egyetemi daloskönyvet készítsem el tortából,legyen rajta az egyetemi kar címere,és az ő házassági évfordulójuk dátuma.Mivel férjecske kedvenc süteménye a zserbó,ezért csokis rumos-diós volt belül. Isteni fincsi lett a krém.A borítóhoz házi fondantot gyúrtam. A visszajelzés is pozitív volt.
Kaptam egy képet magáról a daloskönyvről:

2011. november 24., csütörtök

Önismereti csoport torta

Barátnőm járt egy önismereti csoportba. A héten volt az utolsó összejövetelük,és erre kért meg már hetekkel korábban,hogy próbáljunk meg kitalálni valami jópofa tortát.
Sokat gondolkoztunk,de embereket körbe ültetni,vagy különböző szituációkat megmintázni nem tartottuk jó ötletnek.Gondolkoztunk tovább. Aztán elindultunk a jó tulajdonságok irányába,megtudtam,hogy 13-an voltak a csoportban,és nagyon jó kis csapat volt.
Ezért jutott eszünkbe,hogy legyen 13 piros szív a tortán,rajta 1-1 jó tulajdonság, és legyen 2 nem piros szív,mert ketten vezették a csoportot.A 2 szív színe sem véletlenül a sárga és a narancs lett,és nem véletlen a benne levő tulajdonság sem :)
Került rá 15 db gyertya is.Sajnos gyertyával elfelejtettem lefotózni,de remélem kapok majd belőle,olyat is,ahol égnek a gyertyák.

2011. november 21., hétfő

Thomas és Hello Kitty egy tortán

Nagy boldogság volt számomra ez a torta. Szívem csücskei az ünnepeltek.Igen többes szám,ugyanis ikrek.Becenevükön szólítva,Buckáék :))) Barátnőm ikrei tegnap voltak 3 évesek.Már rég óta megbeszéltük,hogy Thomast és Hello Kittyt kell összehoznom egy tortán.( a motoros tortám Buckék Apukájának készült) Nagyon vártam ezt a tortát,mert nagyon jól kitaláltam,elterveztem mindent.
Ízre Vilmos karamell krémjét készítettem.Eszméletlen finom krém.Elkészítése egyszerű.Nekem kicsit meggyűlt vele a bajom.Azóta értekeztem Vilmossal,csak arra tudunk tippelni,hogy nem volt elég hideg.5 órát volt hűtőben,kicsit több mint 30 percig vertem,mire olyan állagú lett,hogy tölthető legyen.Ezt még gyakorolnom kell :)))
Sütöttem két 24 cm-es karikát,a felsőt pedig elfeleztem.Így lett helye a két figurának,az oldalán pedig a díszítésnek.Olyan jó volt elbíbelődni vele.Pont ugyanazt éreztem közben,mint amikor Barni Toy Story tortáját alkottam.Mindig kitaláltam valamit,még egy kis ez,még egy kis az.A sínek deszkái között még kövek is voltak.Természetesen minden ehető volt a tortán.Kivéve Thomast.Ő egy igazi kis vonat volt.


Lamborghihi és a pillangó

Egy "kollégám" ajánlásával keresett meg valaki,hogy egy kettős születésnapra szeretne tortát tőlem.Ezeket azért szeretem,mert akkor tuti egynél több tortára van szükség ugyanarra a napra.Garantált a zombisodás hétvégére :))) Nem volt ez most sem másképp.2 nap alatt 6 órát aludtam.
Elsőre egy Ferrarit és egy pillangó formájú tortát kért tőlem A. Néhány nap múlva a Ferrari Lamborghinire változott.Igazából nekem mindegy volt,mert egyiket sem csináltam még,így mindkettő kihívás lett volna.
Lamborghini: mint kiderült,ismerem az ünnepeltet,dolgoztuk együtt korábban,így azért személyesebb tud lenni a torta. Keresgéltem a neten,mert ennek az autónak is van több fajtája.Férjecskét is megkérdezem,ha Lamborghini,akkor melyik.Végül a Gallardo mellett döntöttem.Ahogy láttam a neten,a sárga színű volt az alap.Aki kérte,kéket szeretett volna,de ahogy keresgéltem,szinte csak sárga autókat találtam.Felhívtam,és elmondtam neki,hogy szerintem legyen sárga,de fusson egy kört ő is a fiú ismerősök között,mert nem mindegy (szeintem). Jelentem,nyertem.Sárga lett végül az autó.Trüffel csoki krémmel töltöttem,és az oldalról leesett piskótából formáztam a tetejét.A rendszám természetesen az ünnepelt neve,és kora volt.
Pillangó: Annyi kérés volt, hogy rózsaszín legyen,mert aki kapja nagyon csaj :) A táblán is látszik majd,hogy 25. születésnapra készült :)))
Ez is ugyanazzal a trüffel csoki krémmel volt töltve,mint az autó. A csápja vékony drót volt,egyébként minden ehető volt a tortán.

Kutya torta,az első

Ezzel a tortával adós vagyok. 13-án készítettem,de annyira sűrű volt az a hétvége is tortailag,hogy gyakorlatilag a kezem alól vitték a szülinapra,így nem tudtam elfotózni.
Egy 1 éves kislány kapta a kutyit. Anyukája küldött nekem sok sok kutyás torta képet,aztán sokat egyezettünk,míg végül ennél a tortánál maradtak.Csokis ízesítéssel.
A teste a torta,lábai és a feje kekszmassza.Amennyire féltem tőle,utólag azt mondom,hogy egyáltalán nem nehéz.Nálam az is "nehezíti" a dolgot,hogy nem vagyok kutyabarát.Ez nem jelenti azt,hogy utálom a kutyákat,de engem nem hoz lázba egyáltalán.
Végül pénteken kaptam fotót a tortáról,de sajnos csak egyet.
Íme az én kutyám:

2011. november 13., vasárnap

Zongora és egy dal

Egy énekesnő ismerősöm kérte tőlem a tortát a kedvenc jazz zongoristájának.
40. születésnapját ünnepeli.Ő azt kérte,hogy legyen rajta az úriember neve,és egy 40-es szám,de gyorsan lebeszéltem róla.Olyan torta van minden kirakatban,én olyat nem szeretnék csinálni.Kértem tőle egy kottát,amit szeret a művész úr,és abból egy részletet festettem a tortára.
A dal címe: The Good Life. Jó kis dalocska. Épp ezekben a pillanatokban köszöntik fel Ricardot.Kíváncsian várom,hogy mit szólt.
Ezer éve nem láttam kottát,és nem is írtam,ezért nagyon a szívemhez nőtt.Kicsit nosztalgiáztam :)
Belül joghurtos-epres volt.

Cirkusz, lovak és a box ring

Elég érdekes trió.
Először 3 db tortát akart kérni tőlem a barátnőm,de mondtam,hogy az sajna nem fér bele,mert szombatra már van kettő.Így abban egyeztünk meg,hogy az Apukája 80. születésnapjára készítek egy 30 szeletes alapot,és arra ráteszem ezt a 3 dolgot.Amivel most foglalkozik,és amit szeretett volna csinálni,a lovakat pedig imádja.Tejallergiás van a családban,ezért úgy készítettem,hogy ő is tudjon enni belőle.Csoki krémmel volt töltve.

Balerina torta

Barátnőm 5 éves kislánya most éppen a balettozásért rajong,ezért gyorsan ki is használtuk az alkalmat. A születésnapjára kért tőlem tortát.Gesztenyés krémmel kérték,és minden egyéb mást rám bíztak.Annyi volt a kérés,hogy rózsaszín legyen benne.

2011. november 9., szerda

Varródoboz II.

Egy nagyon kedves régi barátunk párjának készült a torta.Az úriember divattervező-stylist. A próbababa kimondottan "AZ" a baba,ami neki is van.
Eredetileg nov.8-ra kérte tőlem a tortát a párja,de napokkal előtte hívott,hogy a szűk családot csak vasárnapra tudta összehívni,ezért nem kedd,hanem vasárnap.Én úgy tudtam,hogy szülinapot nem tartunk a jeles nap előtt,ezért beírtam a tortát nov. 13-ra. Megbeszéltük a barátunkkal,hogy szeretne segíteni picit nekem a torta díszítgetésében,szépítgetésében,ezért szombaton átjön.Éppen a kalóz tortát készítettem, a kori tortához a piskótát sütöttem,amikor hív,hogy sajna ma nem tud jönni,mert közbejött valami,de holnap mikor jöjjön a tortáért? Azonnal kaptam egy hátsófalit,és megkérdeztem,hogy melyik tortáért?Hát, történt egy kis félreértés.Ő 6-ra gondolt,amikor vasárnapról beszélt.Ráadásul marcipán ízű krémet kért a tortába,amihez ugye semmit nem vettem még meg.Kértem egy órát,hogy összeépítsem magam a nagy hír hallatán,de aztán közösen megoldottuk.Lett marcipán,lett krém,lett torta.Igaz,hogy vasárnap "együtt fejeztük be",mert nem sikerült pontban kettőre elkészülnöm,de örültem,hogy segített.Itt jegyezném meg,hogy most cérnát is fűztem a tűbe ;)))
Azóta már tudom,hogy a torta finom volt,és nagy sikert aratott.A teteje érintetlenül díszeleg egy vitrinben.,mert az ünnepelt nem engedte "összevágni.

Jégkorcsolya torta

Barátnőm kislánya 8 éves lett.Őt leptem meg ezzel a tortával.
Julcsi egy kis őstehetség,zseniálisan korcsolyázik.Biztos fogunk róla hallani,ha nagyobb lesz :)
Lefotózta nekem anyukája a koriját,és igyekeztem pont olyat készíteni.Mivel hófehér volt,elkezdtem gondolkodni,hogy mivel lehetne "feldobni",egy nyolcast nem akarok ráfesteni, egy korira nem tehetek apró virágokat.Ekkor jutott eszembe a silhouette. Rákerestem a neten,és rengeteget találtam.Ezért segítséget kértem anyukától,hogy melyik legyen. A billman Julcsi kedvence,így ezt festettem rá a tortára.Gyönyörű lett.A talpán a csillag csavarokat is a helyére tettem.A kori élét, a kapcsot,a lyukakat és a fűzőt saját,zselatinos fondantból készítettem.Az alap borítás unidec.
és a csavarok:
Hatalmas örömet okoztam Julcsinak,és nagyon ízlett mindenkinek a torta.Belül vaníliás-epres joghurtos volt,külön az ünnepelt kérésére :)

Kincses kaland sziget térkép

Egy ismerősöm 10 éves kislányának készítettem a tortát.
Komoly egyeztetések előzték meg a készítést,ugyanis a kislány nagyon komoly tervet készített.Komplett elképzelése volt a torta minden egyes centiméteréről :) Ha jól emlékszem kétszer ültünk össze átbeszélni a részleteket. Ami még fontos ennél a tortánál, az az,hogy a kis ünnepelt tejallergiás,de a rosszabbik fajtából,így nagyon nagyon kellet vigyázni,hogy mi kerül a tortába.
Anyukával átnéztünk minden színezéket,és marcipánt,a krémet vaníliás szója tejből,vanília pudingból és liga margarinos vajkrémből készítettem.Ez utóbbit azért tettem a pudingba,mert kellett az a tartás,amit a vaj ad,mert a torta tetején elég sok dolog volt,nem akartam,hogy a puding nem bírja el.Ugyanakkor sajnos nem nagyon van olyan hab,amit ebbe a krémbe tudtam volna tenni.
Szóval,készült egy komoly kis tervecske Hanna tollával,íme:
Annyit tudtam,hogy a 25x33 méretű tepsiben sül majd az alap.Így is rajzolta Hanna a terveket.
Eljött a nagy nap.Már kiterveltem,hogy a torta tetejére kerülő "működő"vulkánt,kincses ládát,kalóz hajót, tutajt kekszmasszából készítem majd.Ez remekül bevált ismét.
Aztán neki álltam bevonni a tortát,de előtte elkészítettem a 2 kis szigetet,és arra került rá később a kincses láda és a vulkán.A vulkán attól működött,hogy a tűzijáték helyét ott alakítottam ki.Nagyon várom már azt a képet,ahol ez látszik :)
Ezek után elkészítettem a további részleteket.Készítettem saját zselatinos fondantot is,mert bizonyos részek megalkotásához sokkal jobb.A pálmafák leveleihez, a hajó vitorlájához, a ládikóban a pici pénzecskékhez, a cápa fogaihoz. Egy nagyon rugalmas,nem szakadós,de viszonylag keményre száradós fondantot sikerült kikísérleteznem. Szeretem használni nagyon.Ahogy haladtam előre,úgy kellett szembesülnöm azzal,hogy nem minden fér rá a tortára, amit Hanna kért.Ezért kötöttünk egy kompromisszumot.
Íme a végeredmény :
és a részletek:



Villám Mc Queen III.

Hamradik Villám. Ezúttal egy 29 éves nagy gyereknek :)
Természetesen csoki krémmel.
Mesélte az ismerősöm,akinek a párja kapta,hogy nagyon sajnálták megvágni,ezért közös megegyezéssel úgy döntöttek,hogy előbb kabriót csinálnak az autóból,de utána elfogyott az egész.Nagyon ízlett nekik.

16, mini csajos torta

Ez egy mini csajos torta volt,trüffel csoki krémmel.Semmi különösebb kérés nem volt,csak legyen rózsaszín,és picike.