A következő címkéjű bejegyzések mutatása: trüffel krém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: trüffel krém. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 18., vasárnap

Backgammon torta

Imádott bátyám szülinapjára készültem már hetek óta.Sok ötletem volt,de egyik sem AZ IGAZI. Aztán ahogy nézelődtem a neten,nagy örömömre megtaláltam.
Sok évvel ezelőtt rengeteget játszottunk ezzel a játékkal,éjszakákat képesek voltunk átjátszani.Így nem volt kérdés,hogy mit készítek neki a születésnapjára.
Természetesen nem felejtettem el,hogy a kedvence a puncsos töltelék,így az egyik fele az lett a másik pedig csokis.

2012. március 4., vasárnap

Egy újabb alvós kendő

Ismét egy gyerekkori barát.Nagyon picik voltunk,amikor utoljára találkoztunk :) Le se merem írni,hogy hány éve :)
Szóval egy két éves kislány születésnapjára készült a torta. Sima piskótát sütöttem,trüffel krémmel.
Kaptam fotót a kendőről,így nem volt nehéz elkészíteni a tortát.Azóta azt is tudom,hogy nagy sikert aratott.

M and M torta

Egy gyerekkori barátnőm unokahúgának készítettem a tortát.Csicsi nagyon szereti ezt az édességet,ezért mindenképpen ebben kellett gondolkodnom.Sokáig törtem a fejem,mert nem kértek nagy tortát,illetve amiket a neten találtam,az nem igazán tetszett.Aztán az általam elkészítetthez hasonlót találtam.
Az alapötlet maga a csomag.
A többi meg saját ötlet.A fondant borítás alá tettem mogyorós és csokis golyócskákat,és kívül az egyik oldalt is ezekkel díszítettem.
Trüffel csoki krémmel volt töltve.A címkét én festettem fondant festő porral.

Chelsea rajongó tortája

Egy nagyon régi ismerősünk kisNagyfia lett 18 éves.
Nagy chelsea rajongó,és ezért készült nagy titokban neki ez a torta,mert maga a szülinapi buli is meglepetés volt.
Szerettem volna venni hexagon és pentagon kiszúrót,de itthon sajnos nem lehet kapni ( a kiszúró ).Angliából tudtam volna hozatni,de rövid volt az idő,illetve ha 3 nap alatt ideért volna,akkor 6000,- Ft-ba került volna.Így azt a verziót elvetettem.Egy barátnőm öccse olyan helyen dolgozik,ahol egy ilyen kiszúrót meg lehet hajlítani,el lehet készíteni,ezért segítségemre siettek.Igen ám,de hála a magyar postának,hétfőn feladott csomag elsőbbségivel sem ért ide egy hét alatt,ezért kiszúró nélkül kellett a labdára elkészíteni a borítást.
Természetesen megoldottam,de egyszerűbb lett volna kiszúrogatni a marcipánból.
A torta egyébként nem saját ötlet.Az ünnepelt anyukája találta a neten,és megtetszett neki.Ezért próbáltam ahhoz hasonlót készíteni.
A torta alja trüffel csokis,a labda pedig barackos túrós ízű volt.

Krém receptek

Egy kedves olvasóm kért tőlem krém receptet.Mivel nem találtam hozzá elérhetőséget a profiljában,ezért ide írom a recepteket.
Az én csokis trüffel krémem
1 liter tejszín
700 g csokoládé
A tejszínt felforralom,beleteszem az apróra összetört csokit.Kézi habverővel jól összekeverem.Mikor kihűlt,beteszem a hűtőbe.Általában 12 órára,de van,hogy sikerült néhány órával tovább hűteni.Mielőtt betölteném vele a tortát,robotgéppel elkezdem felverni.Először a leglassabb fokozaton,majd egyre erősebben. Amikor látom krémesedik,akkor teszek még bele habfixet.Ez után tejesen felverem.Minél hidegebb a krém,annál jobban verhető.Akkor jó a krém,ha megfordítod a tálat,és nem jön ki belőle :) Én ezzel töltöm a tortát,és ezt kenem a fondant alá is.Eddig semmi probléma nem volt vele.

A vaníliás-epres-banános ugyanezen elv alapján készült.
Tejszínt felforraltam,tettem bele egy evőkanál vanília pudingot,200 g sima fehér csokit, 200 g epres fehér csokit.Lehűtöttem,felvertem,és betöltés közben tettem minden sorba vékony banán karikákat.

2012. február 11., szombat

A balerina álma

Egy kedves barátom testvérének a születésnapjára készítettem.
Elsőre megijedtem tőle,mert először magát a cipőt szerette volna.Az viszont nem lett volna szép 20 szeletben,valami monstrum balett cipő.Viszont az ünnepelt nem akart a cipők alá semmit.Aztán elkezdtem ötleteket keresgélni a neten,hátha meggyőzöm.Sikerült.
Találtam egy tortát,ami az ötletet adta.A cipő, rajta a cipős dobozon.
Trüffel csokival töltöttük,mert egy bulira vitték.Azzal nem lövünk mellé,mert a csoki az általában működik.
A doboz volt a torta,amit unideckel borítottam.A cipőt keksz masszából formáztam meg,a trüffel csoki krémmel kentem le,és pille cukros fondanttal borítottam.Kaptam kölcsönbe egy már kinőtt cipőt,aminek eredetiben is gyöngyház barack színe van.

Lehet a kép nem adja vissza annyira,de ez is csillogott.Nagyon szép volt.
Az ünnepelt pedig nagyon boldog volt,mert egy régi álma vált valóra azzal,hogy elkészítettem neki ezt a tortát.


2012. január 24., kedd

Verdák torta

Barni unokatestvére is két éves nagyfiú lett. Őrületesen imádja a Verdák mese mindkét részét, rengeteg kisautója van a meséből.Ezért mi mással is lephettem meg őt,mint egy tortával,amihez illenek az autói :)
A felső gesztenyés trüffel volt,az alsó pedig csokis.Nimród a gesztenyést díjazta.
Unidecet és saját fondantot használtam a burkolásnál. Most már a sajátom olyan "tökéletes" tud lenni,hogy sokkal jobb vele dolgozni,mint az unideckel.
Nagy sajnálatomra Barni vasárnap reggelre beteg lett,így személyesen nem tudtuk felköszönteni őt,de Apukája elvitte a tortát a babazsúrra. Remélem hamarosan látom majd a képeket :)
Ezen a képen még csak Barni autójával:
Itt pedig már Nimród autóival:

2012. január 15., vasárnap

Borsóleves csiga tésztával

Húgom párjának anyukája kapta ezt a tortát.
Délután fél 5 kor ittam 2 dl colát,hogy bírjam az éjszakázást.Na ez olyan jól sikerült,hogy majdnem éjfél volt,mire nekiálltam,és fél 4-kor még nem tudtam aludni :)
Belül csokis volt,a te tejére tettem egy kis zselatint,hogy leves hatása legyen.Hajnali 3 kor kinn álltam a teraszon a mínuszban,mert ott gyorsabban dermedt a zselatin,és kanalaztam a torta tetejére. Ha most nem fáztam meg,akkor soha.
Az ünnepeltnek nagyon tetszett,és még nem vágta fel,mert véletlenül apuka is vett tortát,és így kettő volt.Ebben még gyönyörködik kicsit,és majd holnap felvágja.

és végre az idei első torták

Egy kedves ismerősöm kért Tőlem két tortát.
A nagy lánya 17, a kicsi fia pedig 1 éves lett.A leányzó nagyon csajos,és imádja a divatot,a kicsi pedig még pici,és leginkább az állatokat szereti.Tulajdonképpen rám volt bízva minden :)
Az állatos torta trüffel csokis volt, a csajos pedig vaníliás-epres fehér csokis trüffel, banán karikákkal. Isteni lett a krém,és ez az ízharmónia,isteni lett.Nekem nagyon ízlett.
A csajos tortára sziluetteket festettem,a tetejére pedig praktikus csajos dolgokat tettem. Az állatkásra olyan állatokat igyekeztem formázni,ami a kisfiú szobája falát díszíti.

2011. december 30., péntek

2011. utolsó tortája

2011-ben Laurának készítettem az év utolsó tortáját. Nagyon nehezen akartam bevállalni,mert nagyon sok volt a torta év végén,de aztán szorítottam neki helyet.
Virágos,katicás,pillangós tortát kértek csoki krémmel.

2011. december 27., kedd

Repülőgép torta

Egy kollégám 2 éves kisfiának készült a repcsi.Talán pilóta lesz?
Meglátjuk.Egy biztos,csokis trüffel krémes repcsi csak egy van :)

2011. december 25., vasárnap

Iker torták a nagymamákhoz

Karácsonykor mindig teszünk Anya túrát.Mi csak így hívjuk,mivel anyáink nem a szomszédban laknak.
Mindkét nagyihoz vittünk karácsonyra készített tortát,mert megígértem.Év közben szinte csak a szülinapok alkalmával sütök nekik,ezért megbeszéltem magammal,hogy mivel mind a két helyen leszünk bőven,ezért 2 db 10 szeletes kis csodát mindenképpen sütök.Igazából nem voltam nagyon eleresztve idővel,mert 24-én kellet megcsinálnom,és 25-én mentünk reggel,de azért hatalmas nagy szeretettel készültek.

2011. december 23., péntek

Roatis Andrea kisfia Áron kérte tőlem karácsonyra ezeket a tortákat

Andi kért meg,hogy süssek nekik karácsonyra tortát. Mivel nem volt konkrét elképzelés,keresgéltem a neten,és átküldtem ötletnek pár fotót,hogy ilyesmik vannak,milyet készítsek.
Áron,aki már komoly nagyfiú, választott,és készítettem két pici tortát nekik az ünnepekre.
Mindkét torta trüffel csokis volt.Cukor helyett xilittel készült.

2011. december 17., szombat

The Little Mermaid

Egy újabb csajos torta :)
Egy kislánynak készült, aki 5 éves lett. A kis hableányt anyukájától kaptam,csak a tortát kellet köré megcsinálni.
Annyi volt csak a kérés,hogy csokis legyen,és színes.A piskóta is rózsaszín volt.

Sertés karaj torta

Igen, egy karaj!
Rengeteget agyaltam,hogy milyen legyen.12 szeletnek megfelelő méretben elég nehéz volt elkészíteni,de nagyon igyekeztem.Egy ismerősöm hússal foglalkozó kis cégének karácsonyi összejövetelére készült.
Sima piskóta és trüffel csoki a belseje.

2011. december 2., péntek

Újabb Helló Kitty és ismét ikreknek

Ezúttal két kislány születésnapjára készült a torta.
Minél rózsaszínebb,minél Kittybb ls csokis.Ennyi volt a kérés.Ezért trüffel csoki krémmel töltöttem a rózsaszínre színezett piskótát.

2011. november 29., kedd

Cukiság torta

Ennél jobb elnevezés nem jutott eszembe.
A blogom hozott össze minket. Két ovis kislány szülinapjára készült a torta. Azt kérték tőlem,hogy a két ünnepelt,akiknek a napocska és a holdacska a jele,legyen középen,és kicsi virágokon pedig szerepeljen az össze meghívott kis ovis jele.Ehhez minden segítséget megkaptam,még azt is,hogy az adott jel tulajdonosa kislány,vagy kisfiú.Kakaós piskótát töltöttem trüffel csoki krémmel.16 szeletes torta volt,ezért lehet túl zsúfoltnak tűnhet,de 13 gyerek jelét kellet elhelyeznem a tortán.Nekem a cukiság jutott elsőre eszembe,amikor teljesen kész lett a torta.
A katica nyomából pedig kiderül,hány éves a két kis hölgy :) ????

Proteines doboz torta

Kamaszom legjobb barátjának a születésnapjára készítettem,természetesen nagy nagy titokban. Robi a majdnem fiam,és már rég kinéztem magamnak a szülinapját,és terveztem,hogy kap tőlem egy tortát.Mindig olyan édesen dicséri a tortáimat,lájkolja a fészbúkon,és arról áhítozik,hogy neki mikor sütök tortát :)
Hát eljött végre a nagy nap. Természetesen a fiammal egyeztetve,egy proteines doboz készítettem,és a címkén levő felirat az személyre szabott volt.Szombat este el is vitte, arra a helyre,ahova a meglepi asztalfoglalás volt. Mivel nem "ismertem" a társaságot,ezért egy fincsi csoki krémmel töltöttem meg a tortát,azzal nem nyúlok mellé nagyon.Így is lett.Robi nagyon örült,kamasz büszke volt az anyukájára :D, és akik annyira nem csoki tortásak,azok is jót sütiztek,mert nagyon ízlett a kis csapatnak a torta.

Esküvői torta, az első

Kicsit izgultam,mert egy esküvő,mindegy,hogy hányadik az ember életében,fontos esemény. Egy ismerősöm kért meg,hogy készítsek egy tortát. Mivel nem első esküvője volt a párnak,ezért nem ragaszkodtak a hagyományos tortához,annál is inkább, mert a fekete,fehér és a piros voltak a színeik,ezért egy fehér-piros tortát képzelt el T.
Maga a torta 30 szeletes volt.Pici emeletes tortát készítettem.Lenn trüffel csoki,fenn fekete erdő ízesítésű volt.
Nászpár helyett a pár keresztnevének kezdő betűi kerültek a torta tetejére.P és Zs.
Most már tudom,hogy mit csinálnék másképp,ha újra elkészíthetném ezt a tortát :)

2011. november 21., hétfő

Lamborghihi és a pillangó

Egy "kollégám" ajánlásával keresett meg valaki,hogy egy kettős születésnapra szeretne tortát tőlem.Ezeket azért szeretem,mert akkor tuti egynél több tortára van szükség ugyanarra a napra.Garantált a zombisodás hétvégére :))) Nem volt ez most sem másképp.2 nap alatt 6 órát aludtam.
Elsőre egy Ferrarit és egy pillangó formájú tortát kért tőlem A. Néhány nap múlva a Ferrari Lamborghinire változott.Igazából nekem mindegy volt,mert egyiket sem csináltam még,így mindkettő kihívás lett volna.
Lamborghini: mint kiderült,ismerem az ünnepeltet,dolgoztuk együtt korábban,így azért személyesebb tud lenni a torta. Keresgéltem a neten,mert ennek az autónak is van több fajtája.Férjecskét is megkérdezem,ha Lamborghini,akkor melyik.Végül a Gallardo mellett döntöttem.Ahogy láttam a neten,a sárga színű volt az alap.Aki kérte,kéket szeretett volna,de ahogy keresgéltem,szinte csak sárga autókat találtam.Felhívtam,és elmondtam neki,hogy szerintem legyen sárga,de fusson egy kört ő is a fiú ismerősök között,mert nem mindegy (szeintem). Jelentem,nyertem.Sárga lett végül az autó.Trüffel csoki krémmel töltöttem,és az oldalról leesett piskótából formáztam a tetejét.A rendszám természetesen az ünnepelt neve,és kora volt.
Pillangó: Annyi kérés volt, hogy rózsaszín legyen,mert aki kapja nagyon csaj :) A táblán is látszik majd,hogy 25. születésnapra készült :)))
Ez is ugyanazzal a trüffel csoki krémmel volt töltve,mint az autó. A csápja vékony drót volt,egyébként minden ehető volt a tortán.